17 - 18. fejezet

 

17

BREVITY

Fordította: Jane

 

 [A bejegyzés alig olvasható egy lagymatag próbálkozás révén, amelyet arra tettek, hogy a pergament tisztára töröljék és kaparják:]

Átnéztem a feljegyzéseket. Minden tanonc a Könyvtárban átlagosan legalább néhány évtizedes oktatást kap, mielőtt a hivatalban lévő könyvtáros nyugdíjba vonul, akárhová is megy innen.

Évtizedek.

…Nekem három évem volt rá.

Én nem vagyok erre képes. Gregor, nem tudom megtenni. Kérlek!

 

[A bejegyzést egy sokkal világosabb kiegészítés követte:]

 

Andras arkanista udvariasan felajánlotta, hogy segít a Befejezetlen Részleg vezetésében, amíg nem tudok eligazodni a naplóban lévő utasításokon. Hatékony és segítőkész volt, és nem tett fel a szükségesnél több kérdést. Ő Isten ajándéka, Bármilyen blaszfémikus is ez a kifejezés a jelenlegi helyzetemben. Sőt, még kedves is volt. A minap hozott nekem egy új teáskannát. Isten tudja, honnan szerezhetsz egy ilyen holmit idelent.

Gondolom, a világ összes ideje a rendelkezésemre fog állni, hogy visszafizessem a kedvességét.

Claire Hadley Könyvtáros, Kr. u. 1989

Valhalla egy igazi kincsesbánya volt a múzsa számára. Brevity ujjai végigjárták a faragott bögréjének fából készült fülét, és az érzéstől kissé megrészegülve belevigyorgott a szénsavas italba. Valhalla éppúgy tele volt művészettel és szépséggel, mint bármelyik túlvilági élet, de ami megkülönböztette a többitől, az a szenvedély volt. Az erő, a túlélés és a féktelen szenvedély, amely nem egyetlen dalhoz vagy történethez volt kötve, hanem élő volt és lüktető. Bele volt szőve a vérükbe. Az izzadtságukból kiáradó sóba, sistergett a nyálukban.

Hmmm. Igen, ez határozottan Brevity fejébe szállt. Nem mintha hibáztatható lett volna érte; az ihlet volt a múzsák mestersége, de a szenvedély volt a mozgatórugójuk.

Miután Claire ráakasztotta a táskáját Brevityre, és követte Bjornt, Hero bejelentette, hogy innia kell valamit, Brevity pedig követte őt azzal a kifogással, hogy ne tűnjön el a könyvével együtt. Ez majdnem egy órával ezelőtt történt. Most viszont a Pokol szolgái ott ültek a csarnok hátsó zugában egy asztalnál, ember, démon, könyv és múzsa együtt, miközben igyekeztek elkerülni egymást úgy, hogy az italaikra koncentráltak.

Brevitynek feltűnt, hogy valamilyen okból kifolyólag mindeniküket Claire személyesen választotta ki, mint a játék katonákat. Az ő kifinomult jelenléte nélkül, mind szét estek volna.

Brevity legalább ezt helyre tudta hozni. – Mit hoztál? – kérdezte, talán egy kicsit túl hangosan, Leto italára mutatva.

A férfi majdnem megfulladt a kortytól, ami a szájában volt. – Almabor. Hero találta nekem.

– A gyerekek asztaláról szereztem – tette hozzá Hero egy kacsintással.

– Nem biztos, hogy Valhallában van ilyen – mondta Brevity.

– Ezekkel a vadakkal kapcsolatban már semmin sem lepődnék meg, azon sem ha lenne. Nem látod? Gyilkos gyerekek! Kisgyerekek lemészárlása a becsületért és más haszontalan erényekért… – Hero-nak sikerült átnedvesítenie a kötését, miközben az itala lötyögött. Grimaszolni kezdett. – Legalább van pia.

– Nem vágysz a becsületre? – András csatlakozott a beszélgetéshez, ami meglepte Brevityt. Az évek alatt, amióta csak ismerte, az arkanista kitűnő modorral rendelkezett, de a csevegés iránti tűrőképessége alacsony volt. Most pedig úgy nézett Hero-ra, mintha egy különösen újszerű műkincs lenne.

– A becsület nem más, mint hideg szánalom a halottak iránt. Jobb, ha nem bukik el az ember, és életben maradni. Vagy eleve elkerülni a konfliktust – mondta Hero.

András szeme összeszűkült. – Meglehetősen szokatlan álláspont egy hős részéről.

Hero állkapcsán egy apró rángás jelent meg, és ugyanolyan gyorsan el is tűnt. – Úgy döntöttem, hogy ezt bókként értelmezem. Rengeteg módja van annak, hogy… hősies legyek. – Összehúzta a szemöldökét, és a homlokát ráncolva belenézett az italába, mielőtt témát váltott volna. – Nem zavar titeket, hogy úgy tűnik, úgy várakozunk, mint valami haszontalan ölebek?

– Nem is tudom. Te voltál a főszereplője annak a párbajnak – vágott vissza Leto, és Hero felhorkantott.

– Ha legközelebb áldozati bárányt keresünk, a megtiszteltetés a tiéd.

– Tényleg meghalhattál volna? – kérdezte Leto, hangja több kíváncsiságot árulva el, mint amennyire be akarta ismerni. Brevity észrevette, ahogy a szemei felcsillantak, ahogy a harcot figyelte, sokkal jobban érdekelte Hero és az óriás közötti halálos mészárlása, mint Claire szavakkal folytatott csatája. Olyan volt, mint egy tizenéves fiú, így némi izgalom talán elvárható volt, de nem tetszett neki, ahogy Leto végre úgy tűnt, hogy felélénkül az erőszak és a kegyetlenség láttán.

Démoni dolgok, nem emberi dolgok, Brevity véleménye szerint. Claire ragaszkodott hozzá, hogy Leto ember, de Brevity többet látott benne. Leto ember volt, de egy kikapart ember. Egy emberi burok. Valaki kivájta belőle az emberi életét, és feltöltötte sötétséggel és démoni dolgokkal, olyant volt, mint a kátrány a cukorkahéjban. Brevity aggódott, hogy ha nem ürítik ki hamarosan, a kátrány megtapad. És az egy tragédia lenne. Leto édes, aranyos volt, és semmi sem volt csodálatosabb, mint egy emberi lény, Brevity szerint.

– Úgy értem mivel, hogy egy könyv vagy… egy könyv szereplője, meg minden – fejezte be Leto gyengén.

– Bocsánat, de a zúzódásaim nem voltak elég valósághűek számodra? Inkább több tintát szerettél volna a homokra? Nem repedt meg a csuklóm meggyőzően? Tényleg, milyen hőstettet vársz még tőlem? – Hero felvonta a szemöldökét. – Egy befogadó könyv nélkül, amelyhez visszatérhetek, és megúszhatom a sérüléseket, ugyanolyan elpusztítható vagyok, mint bárki más. Sőt, még inkább, mivel nincs lelkem, mint egy embernek. Könnyen megrepedek, elégek és hamuvá válok. – Elmosolyodott. – Te magad is láttad, csak azért, mert egy könyvet meg lehet javítani, még nem jelenti azt, hogy nem lehet tönkretenni.

Ezt a kárt ő okozta magának, de Brevity nem volt hajlandó felkorbácsolni az ingerültségét azzal, hogy ezt hangosan is kimondja. Leto oldalra biccentette a fejét. – De nem mintha egyikünk is halandó lenne…

– A halálnál rosszabb dolgok is történhetnek az emberrel – elmélkedett Andras.

Volt valami akadémikus és elgondolkodtató hangnem abban, ahogyan beszélt. Hero megvetése új célpont felé irányult. – Ez úgy hangzik, mintha fenyegetés lenne, arkanista. De szerintem mindannyiunk közül te vagy a legegyszerűbb rejtvény, azt hiszem.

Andras halványan elmosolyodott. Hanyatt dőlt a székében. – Kérlek, folytasd csak.

Nem kellett kétszer mondani Hero-nak. – Te egy démon vagy, és a démonok hatalomra vágynak. Te egykori herceg vagy, így gondolom, sosem riadtál vissza a becsvágytól. Mégis csecsebecséket porolgatsz a Könyvtárban. Az Arkán Részleg – és a Claire-rel való kapcsolatodból mi hasznod származik?

A fények megváltozott, ahogy az ünnepség véget ért, pislákoló fáklyák és a vastag lámpások lengtek Valhalla több száz lakójának léptei alatt. Az árnyék, amely átcsúszott Andras arcán, akár e miatt is lehetett volna, ha nem torzítja el a vonásait. Szeme sötétebb, mosolya élesebb lett, bőre az öreg csont színéhez hasonlított.

– Talán ezek miatt hagynak békén – mondta Andras, mielőtt Brevity megpróbálhatott volna közbelépni. – A legtöbben rövid ismeretségem után megtanulják, hogy békén hagyjanak. Ha még nem hallottad volna, visszavonultam.

– Én azt hittem, hogy a démonok sosem vonulnak vissza – erősködött Hero.

– Én meg azt hittem, hogy a hősök nem szemtelen bolondok.

– Úgy tűnik, mindketten túlteljesítjük az elvárásokat – vágott vissza Hero. Brevity azt gondolta, talán ejti a témát, de persze nem tette. – És mit akarsz Claire-től?

– A könyvtárosnak és nekem hosszú múltunk van. Ezt nem ártana megjegyezned. Ő sokkal jobban bízik bennem, mint benned – mondta Andras maró gúnnyal. – Vajon ez sérti a büszkeséged, ifjú hős?

– Aligha. – Hero méltóságteljesen szipogott egyet. – Elvárnám, hogy a börtönőrök összeesküvést szőjenek.

– De ne vedd személyeskedésnek! – Brevity túlságosan is boldogan kapaszkodott Hero szavainak bizonytalanságába. A gyomra már így is csomókba ugrott. Hero és Andras egymásra ráncolták a homlokukat, cselekkel igyekeztek rávenni a másikat, hogy felfedjék rejtett gyengeségeiket. Brevitynek ez értelmetlennek tűnt – persze, mindannyiuknak voltak titkaik, megbánásaik. Erre való volt a Pokol. Elvonta Hero figyelmét azzal, hogy hátba verte. – A főnöknek tényleg van egy lágy oldala mélyen legbelül. Ő velem sem törődött túlságosan, amikor felbukkantam.

– Annak a nőnek egy cseppnyi törődés sincs a testében – mondta Hero elutasítóan.

Brevity feszülten mosolygott. – Ennél egy kicsit bonyolultabb a dolog.

Az alábecsülést Claire-től tanulta. Brevity emlékezett a hideg feszültségre, a hamuszürke bőrre, a haragtól forrongó parancsokra, a szeme árnyékába rejtett titkokra. A kérdéseket és a könyvtári polcokat, amelyeket Claire elkerült. A múzsák természetüknél fogva vonzódtak az emberekhez, de Claire egy művét be nem fejezett szerző volt. Brevity olykor még rajtakapta, hogy néha-néha megbámulja a ihletet a bőrén, miközben gondolatai magába zárva és messze jártak.

A múzsák szerették az embereket, az írókat kétszeresen is, de a kapcsolat a szerzőkkel mindig bonyolultabb volt. Brevity végül áttörte Claire ellenségességét, agresszív, hajthatatlan barátságossággal. Az emberek nem úgy láttak, mint a múzsák, gyakorlatilag vakok voltak, csak arra hagyatkoztak, hogy a dolgok hogyan néznek ki kívülről. Brevity tehát olyanra alakította a külsejét, amilyenre Claire-nek szüksége volt. A vidám tinédzser lány, akinek útmutatásra volt szüksége, a látszólagos kora, a személyisége, ahogyan beszélt. A múzsáknak volt érzéke ahhoz, hogy megértsék, mi az, amire egy írónak szüksége van.

Claire-nek egy barátra volt szüksége. Talán még mindig szüksége volt rá.

– Adj neki időt. Majd összebarátkoztok, meglátod – erősködött Brevity, és teljes akaraterejével igyekezett hinni ebben.

– Mmm, nem kétséges, hogy idővel a tenyeréből fogsz enni – mondta Andras. – A karakterek bolondulnak a szerzőkért.

– Ő nem az én alkotóm. – Hero hangja egyenesen elborzadt a gondolattól. – Felőlem leéghet a teljes könyvtárad.

Ahelyett, hogy megsértődött volna, Andras úgy elmosolyodott, hogy az a szeméig ért, most először.

– Milyen érdekes hős vagy, nem igaz?

Hero természetellenes mozdulatlanságba dermedt. Mielőtt Brevity kitalálhatta volna, hogy mi legyen az új figyelemelterelés, Bjorn irodájának ajtaja csattanva kinyílt.

Claire fújtatva ment be, fejét rázva egy pergamenre, amit a kezében tartott. Bjorn követte, és sértett hangot adott ki, amikor Claire felgöngyölte a papírt, és rácsapott vele. – Hát ez bonyolítja a dolgokat.

– Akkor már tudjuk, hol vannak a kódex lapjai? – kérdezte Leto.

– Bjorn trükkje nem mutat pontos helyet, még a papír fecni segítségével is, amit nagy kegyesen behívókártyának titulált. – Claire rámutatott a Bjorn kezében lévő, gondosan összehajtogatott térképre. – Egészen egy szigetig követhetjük a nyomát, ami a Földközi-tengeren van. Az én megalapozott tippem Málta lenne. Reménykedjünk, hogy az úgynevezett dal élesebb és pontosabb lesz, amikor odaérünk.

– Hallani fogod. Ha kitisztítod a fejed a többi könyv zajától. – Bjorn kihajtogatta a térképet, és Claire a karjára hajolva jegyzetelt.

Brevity megragadta az alkalmat, hogy felmérje Claire-t. A bőre viaszos volt, árnyékok táncoltak a szemében, és az ajkai vékony vonallá préselődtek. Bűntudat érzése suhant át rajta, és azon tűnődött, vajon Bjorn módszere könnyebb lett volna, ha ő is elkísérte volna. Volt egy pillanat, amikor távozni készültek, amikor Bjorn néma pillantást vetett az arany ihletére, szemében kérdés csillant. Claire hátrahagyhatná a könyveit, és Brevity bárhová követné őt. De voltak dolgok, amelyeket Brevity nem hagyhatott hátra. A kék vonalak viszketettek és kanyarogtak a csuklója puha bőrén.

– A nagyobb kérdés az – mondta Claire, miután végeztek –, hogy hogyan jutunk el oda. Gyanítom, a holló járatok nem működnek mindkét irányban?

– A hollók szabadon járják a birodalmakat, de Midgardba csak Odin parancsára mennek. Ha azt hiszed, hogy bizonyítani a rátermettséged a Valhallába nehéz és fárasztó, akkor ne próbáld meg a Mindenhatóatya áldását kérni.

– Fantasztikus – motyogta Claire. – Feltételezem, arra készülsz, hogy javasolsz egy alternatívát.

Bjorn elvigyorodott. – Mindig ott van a hajó.

Claire fáradtan markolt a fonataiba. – Bizton állítható, hogy a vikingek nem hagynak könnyű ki és be járatot a saját paradicsomukba.

– Hol lenne abban a móka?

– Nem a szórakozás az elsődleges…

Hero megköszörülte a torkát, és gesztikulált. – Elnézést, hogy félbeszakítom azt, ami biztos vagyok benne, hogy egy lebilincselően száraz vitához vezetne, de talán jobb lenne kifelé menet folytatni ezt. – A mézsörrel átitatott csevegés megváltozott a csarnokban. A billegő fejek és a páncélfalak között, az ajtónál lévő két angyal vitatkozni kezdett. A magas, fehér ruhás nő – Uriel, Claire elmondása szerint –, hirtelen megfordult, és tolakodni kezdett a tömegben. Haladását a dobverő gödör akadályozta, de a tekintete végigpásztázta a tömeget, mielőtt megállapodott volna rajtuk.

– Nem hiszem, hogy inni akar – motyogta Brevity.

– Ennyit arról, hogy megőrizzük a békét, és csendben kisurranunk. – Claire Bjorn felé fordult. – Feltételezem, van másik kijárat is?

– Valhalla minden csatatérre egy-egy rejtett ajtót tartogat – mondta Bjorn nagyképűen, majd hozzátette. – És egy-kettőt szép piknikezőhelyre is vezet. – Kinyitotta a lakosztálya ajtaját. – Erre.

Brevity követni akarta, de megállt, amikor Andras elkapta Claire kezét. Suttogó szavakat váltottak, és Claire elégedetlenül nézte, amikor Andras rákacsintott, és visszalépett a tömegbe. Bjorn becsukta maga mögött az ajtót, amikor utolérték őket. – Épp ideje, hogy ez a teremtmény hasznossá tegye magát.

Claire felhördült. – Andras egy jó…

– Ó, én pontosan tudom, ki is valójában az arkanista – motyogta Bjorn komoran. Előhalászott egy apró elefántcsont csövet a zsebéből. Úgy nézett ki, mint egy toll, de amikor a férfi az ajkához emelte, tritonális trillát adott ki. – Arlid, van egy feladatom a számotokra.

– Biztos vagyok benne, hogy a közelben van – mondta Claire szárazon.

Nem várva meg a választ, Bjorn a dolgozószobáján keresztül egy újabb ajtón vezette át őket, amely egy zsúfolt folyosóra nyílt. Dallamtalan zúgás vágta át a hangok halk moraját. Brevity rájött, hogy Bjorntől jön, ami miatt a Valhalla harcosai megmozdultak, ahogy elhaladtak mellettük. Amint átértek, úgy tűnt, hogy a tömeg magasabb szintre emeli az ünneplést, és egy lármás falat képzett közöttük és az üldöző angyalok között.

– Ez aztán a szép trükk – mondta Brevity.

– Mesemondás – Bjorn ravaszul kacsintott egyet. – Próbáld ki valamikor, kislány. Fogadok, hogy érzéked van hozzá.

Benyomultak egy utolsó ajtón, és a hűvös levegő kisöpörte a feszültség egy részét Brevityből. A csarnok mögötti széles rét csendes és üres volt, a csillagok fénye ragyogott az indigókék égen.

Árnyékok bontakoztak ki a felettük lévő ereszből. Arlid, a hollók vezére, felállt guggolásból, és leporolta a bőr ruháját. – Szólítottál, mesemondó?

– Van néhány vendégünk, aki indokolatlanul kihasználja a vendégszeretetünket. Nem ők. – Bjorn hátra intett a kezével, amikor a holló nők körbevették Claire-t. – Az angyalok a mögöttünk lévő folyosókon csavarognak. Úgy vélem, talán itt az ideje, hogy megmutassuk nekik a visszautat a Mennyországba.

– Örömmel. – Arlid szája kellemetlen mosolyra görbült. – De mi lesz velük?

– Ők más utat választanak – morogta Bjorn. – Csak találjátok meg és kísérjétek el a két angyalt, akik valószínűleg illegális vitába keveredtek egy szerencsétlen démonnal.

– Még egyet szeretnék kérni, ha szabad – mondta Claire, felhívva magára a figyelmüket. Úgy fonta össze a kezét maga előtt, olyan merev módon, ahogy mindig is tette, amikor keményebbnek mutatta magát, mint amilyen volt. – Az egyik társam szintén visszatér a Pokol Könyvtárába.

Leto elszontyolodott hangot adott ki. Már könyörögve lépett előre.

– Kérlek, meg tudom csinálni…

– Leto…

– A Földre megyünk. Van lélekláng, és tudok segíteni! Én…

– És fogsz is – vágott közbe Claire. Leto megállt, és úgy billentette oldalra a fejét, mint egy zavarodott kiskutya, Claire pedig megszorította a vállát. Aztán megfordult. Tekintete Brevityt kereste, és Brev gyomra összeszorult. – Nálad vannak a könyvek.

Brevity keze a táska köré szorult, amit még mindig a kezében tartott, majd megpróbált megszabadulni tőle. – Én? Nem, főnök, szükséged van rám. – A hangja megtört, és azzal fenyegetett, hogy a pánik úrrá lesz rajta, amihez túl büszke volt, hogy beismerje. Claire-nek több mint szüksége volt rá. Az összes lény közül, akiről azt hitte, hogy Claire félreállítaná, nem lehetett pont ő az a valaki. Brevity volt az asszisztense. Neki kellett volna asszisztálnia.

Nem tudta megmondani, hogy akkor ki is ő valójában, ha nem lehet ott vele, ha nem asszisztálhat. Elbukott múzsa, most meg bukott asszisztens? Nem. A gondolattól úgy érezte, mintha ökölbe szorult volna a gyomra.

– Minden segítségre szükséged van, amit csak kaphatsz. Én…

– Te vagy a Pokol könyvtárosa. – Claire hangja acélos volt, könyörtelen. Megállította Brevity mozdulatait, és visszatolta a táskát a kezébe.

– Nem vihetem el a könyveimet, és nem hagyhatjuk őrizetlenül a Könyvtárat. Szükségem van arra, hogy visszatérj, és vigyázz a könyvekre. Ez a kincsvadászat tovább tart, mint terveztük.

A szeme égett. Brevity megpróbálta elhessegetni a kétségbeesést. – De… mi változott meg?

– Az angyalok. Titkok. Túl sok véletlen egybeesés. Valami ebben az egészben nincs rendben. – Tekintete jelentőségteljesen végigsiklott Brevity feje fölött, mielőtt visszatért volna hozzá. – Jobban fogom érezni magam, ha tudom, hogy van valaki, aki felelősségtudatos, aki gondoskodik a könyvekről.

Claire bókjai ritkák voltak. Más körülmények között Brevity talán elpirult volna a dicséret hallatán.  De ehelyett, Brevity torka összeszorult. – Én vagyok az asszisztensed.

– És könyvtáros is vagy. Megbízom benned. – Az őszinteség, ami ott csillogott Claire hangjában, lecsillapította Brevity pánikját. Az őszinteség Claire részéről szintén ajándék volt, ha nem fegyverként használták. A mosolya halovány volt, ezért Claire gyorsan visszazökkent egy homlokráncolással. Megszorította Brevity karját.

– Én csak egy megbízást teljesítek. Ne légy ilyen szentimentális.

A szorongás még mindig szorosan a bordái közé szorult, de sikerült levegőt vennie és megszólalni. – Számíthatsz rám.

– Helyes. –  Mint mindig, Claire most is buzgalomnak értelmezte az aggodalmat. Brevity alig tudta kiélvezni a ritka, meleg mosolyt, ami csak egy szempillantásig volt jelen. – Most pedig figyelj. Menj vissza a hollókkal. Ébreszd fel a Könyvtárat – hallgatni fog rád. Küldök üzeneteket, ha tudok –, Walter is segíthet neked válaszolni rájuk. Csak egy átlagos küldetés, de ha bármi zavaró dolog történik, teljes körű felhatalmazásod van arra, hogy lezárd a Könyvtárat. Megértetted?

– Lezárni? De én nem…

– Menni fog. – Claire egy fojtogató ölelésbe vonta, ami majdnem olyan riasztó volt, mint a parancsai. A dolgok valóban komolyak voltak, ha Claire ölelgetésbe kezdett.  – Elvárom, hogy teával várj, amikor visszatérünk.

Brevity úgy érezte, mintha lenyelt volna egy csigát. – Ne szórakozzatok nélkülem.

Claire elutasító hangot adott ki. – Se könyvek, se idegesítő asszisztens, mediterrán sziget. Nyaralás lesz. Lehet, hogy vissza sem jövök.

– Ne merészeld. – A további szavak útját a csarnokból kiszűrődő fa és acél csattanása gátolta meg. Arlid Bjornre pillantott, aki bólintott.

– Ha menni akartok, akkor itt az ideje.

– Igen, megyünk. –  Claire elengedte Brevityt, és a holló felé tolta. –  Gondoskodj róla, hogy épségben visszajusson.

– Ez az ő lelkén múlik. – Arlid megragadta Brevityt a vállánál fogva, megrántotta, majd a rét eltűnt a fagy és a tollak fojtogató rohamában.

18

CLAIRE

Fordította: Jane

A könyveknek vannak dalaik, a daloknak vannak történeteik, aztán ott vannak az emberek az összevisszaság középpontjában. Eljutottam arra a pontra, hogy rá kellett döbbennem, hogy nem lehet kivonni egy embert a történetből, akármennyire is próbálkozol. Még a halál sem képes erre.

Bjorn, a Bárd Könyvtáros, Kr. u. 1712

Bjorn egy kígyózó ösvényen vezette át őket a mezőn keresztül, menekülésüket elrejtette a levendula örvénylő kavargása, ami csiklandozta és rángatta Claire szoknyáját, és átitatta a levegőt a virágok illatával. A nap átment az alkonyat fázisába, és olyan kristályosra változtatta az éjszakát, amelyet csak a túlvilági birodalmakban lehetett látni. Nem fújt szél, hogy hangokat szállítson a messzeségbe, de senki sem beszélt, és Claire most az egyszer örült a szavak hiányának. Leto aggodalma úgy repdesett a háta mögött, mint egy sebzett madár.

Nem menekült el. Teljesítette a kötelességét, és visszaküldte Brevityt a Könyvtárba. Így is túl sokáig várt, hogy nagyobb felelősséget adjon Brevnek. Még ha ebből az egészből rosszul is jönnek ki vagy hiábavaló lesz a küldetés, Brevnek jó volt, így legalább belekóstolt, hogy milyen vezetni a Könyvtárat. Brevity hozzáértő volt, tehetséges. A Könyvtár törődne vele, és sehol sem volt nagyobb biztonságban. Nem lesz semmi baja.

Minden rendben lesz vele.

– Mindenki a fedélzetre. – Bjorn beleszólt a gondolataiba, amikor megálltak egy tó partjánál.

Ugyanaz a part volt, ahová érkeztek, hideg és kopár. Nem volt kikötő, csak egy kőből falazott töltés, ami kiugrott a sötét vízből, mint egy agyar. Egy kopottas fegyverállvány és egy kötéltekercs volt az egyetlen dolog, amit a parton találtak, és ami a hely hivatalos státuszát jelezte. Egy kis, nyitott fa csónak himbálózott, félig lehorgonyozva a homokban. Nagyobb volt, mint egy kenu, és a fa vékony pereme vidám zöldre volt festve, ami a legkevésbé sem nyugtatta meg Claire-t.

Kemény kavicsok koccantak a lábuk alatt, és a víz jégcsapot küldött Claire lábába, ahol a cipője elejét elérte. A nő felmászott a fedélzetre, Hero és Leto pedig lényegesen visszafogottabban követte.

– A Földre hajózunk? – kérdezte Leto, mintha a mögöttünk hagyott nap után ez logikus következtetés lenne.

– Csak addig, amíg ki nem jutunk a birodalomból – Claire odadobta Bjornnek a kötelet, ami lehorgonyozta őket, és átadott egy evezőt Hero-nak.

– Remélem, te többet tudsz a vitorlázásról, mint én, börtönőr. – Hero vonakodva szemügyre vette az evezőt, de végül evező pozíciót vett fel.

– Irány a köd felé, amilyen gyorsan csak tudtok – Bjorn neki támasztotta egyik lábát csónak orrának, és meglökte azt, hogy kitolja a kavicsok közül. – Majd én elintézem a többit.

– Rendben. A nehezebbik része a tiéd. – Claire megkapaszkodott, amikor ahogy a csónak meginog és billegett alatta.

– Csak találd meg azokat az átkozott firkákat, mielőtt a Mennyország kezébe jut.

– Legyőzni egy arkangyalt, elterelni a háborút, megmenteni a lelkünket. Ilyen egyszerű, nem? – kiáltotta Claire.

– Még mindig rád esik a voksom. – Bjorn felemelte a hangját, hogy hallható legyen, ahogy a csónak kihajózott a tóra. A vigyora fehér szikraként villant a sötétben.

Elhagyták a partot, és Claire felkapta a második evezőt, kiérdemelve egy meglepett bólintást Hero-tól, amikor behajolt az evezéshez. Gyorsan belevetették magukat egy ritmusba, és már majdnem elérték a ködöt, amikor a partról zaj hallatszott.

Két alak – egy magas és bosszúálló, egy alacsony és kő merev –, tűnt fel a töltésen. Andras sehol sem volt a parton, ezért Claire remélte, hogy a terv szerint elmenekült. A magas angyal, Uriel, felkiáltott és lefelé viharzott a partra. Bjorn fellendített egy hosszúíjat a fegyverből, ami a homokban hevert.

– Tényleg azt hiszi a vén bolond, hogy meg tud küzdeni egy… – Hero mormogása nyüszítésé változott, amikor a felhúzott nyílvessző hegye lángra kapott. – Várj! Ránk fog lőni! Ránk!

Claire megkétszerezte az evezés tempóját, és belerúgott Hero bokájába, hogy ő is ugyanezt tegye. – Gyakorlatilag csak a csónakra kellene céloznia, de feltételezem, ez attól függ, hogy mennyire pontos.

– Te tudtad, hogy… milyen célból? – Egy sárga fénycsóva ívelt a levegőben, és Hero egy nyögéssel rántotta vissza Leto-t, amikor a nyílvessző a csónak orrába csapódott. Leto szeme tágra nyílt, és elrugaszkodott a lángoktól.

– Legalább nem lobbant… – Hero elhallgatott, amikor a tűz felgyulladt, természetellenes könnyedséggel terjedt át a nyílvesszőről a hajótestre. – Kezdek halálos kételyeket érezni a terveddel kapcsolatban, börtönőr.

– Tudomásul vettem – mondta Claire. Leto-t maga mögé lökte, és grimaszolt, amikor a tűz nyaldosni kezdte a csónak szélét. A vidám zöld festék füstté pöndörödött. – Csak evezz tovább.

– Megőrültél. – Hero ennek ellenére hátat fordított a tűznek, hogy belemártsa az evezőt a vízbe.

– A legtöbb ilyen birodalom logikája az, hogy a kiút és a beút is általában ugyanaz.

– Ó. Egy máglya a tengeren. – Leto elsápadt.

– Valaki figyelt történelemórán. Igen. Egy vikingtemetés. Teljes mértékben.

Claire gyors pillantást vetett a partra. A füstön keresztül láthatta, hogy az angyalok feltartóztatták Bjornt, és egy dühödt vita zajlott közöttük.

Uriel hatalmas, izzó kardot kapott elő, Bjorn pedig egyenesen és büszkén állt, karjait keresztbe fonta a mellkasán. Ramiel, zömök, szürke körvonalaival alig látszott, Uriel izzó alakja mellett, úgy tűnt, hogy megpróbálja megtartani a nyugalmat.

De Uriel vállai hátrahúzódtak, és még ilyen távolságból is látható és érezhető volt a belőle áradó fenyegetés. Claire nem számított arra az aggodalomra, ami a mellkasát markolta. Légy óvatos, öregember!

– Fájni fog? – kérdezte Leto.

– Hmm? – Claire visszaterelte a figyelmét a tűzre, amely gyorsan emésztette a csónak oldalát. – Ó, nem, nem feltétlenül kell elégnünk. Ha el tudjuk érni a ködöt, mire a csónak elporlad, és meg tudom tartani azt a nyomot, elméletileg…

– Claire – szakította félbe Hero. – A szoknyád.

– Ne is törődj vele. – Claire megpaskolta azt a részt, ahol a megperzselt szélek azzal fenyegettek, hogy lángra kapjanak. A mozdulata megégette a tenyerét, feltüzelte a figyelmét. A forróság átszivárgott a cipőjén keresztül, és olyan nyugalommal, amit valójában nem érzett, irányított Leto-t, hogy csússzon a csónak közepe felé.

Hero lassított az evezésen, amikor elérték azt a helyet, ahol a köd sűrűbbé vált a tó közepén. – Ha jobban belegondolok, azt hiszem, hogy kezdenek hiányozni a hollók…

– Mi… – Leto kérdését elnyomta a levegő zúgása.

A tűz a mágikus hőségégének lobbanása egészben felemésztette a csónakot. Claire-nek épp csak annyi ideje volt, hogy lehunyja a szemét, mielőtt a fa hamuvá változott volna a lába alatt, és a jeges víz összecsapott a feje fölött.

És azon a nap már másodszor, Claire fuldokolni kezdett.