13 - 14. fejezet

 

13

CLAIRE

Fordította: Jane

 

Kedves tanoncom, könyvtárosként szigorúan aláveted magad az én kissé méltatlan gyámságom alá. Évtizedekbe telik, mire megtanulod, hogyan kell helyesen bánni a szavakkal. De csak arra van szükséged, hogy az ajtónk előtt álló éhes démonokra pillants, és máris megtudod, hogy milyen hatalma van az ihlet erejét. Mivel mi be nem fejezett könyvek szerzői vagyunk, való igaz, hogy egy részük a mi munkánk. A szavak hívogathatnak, de fontos, hogy megőrizzük az egészséges tiszteletet ez iránt az erő iránt. Tudom, hogy gyászolod az elvesztett életedet, de légy türelemmel.

Sok mindent kell még elmondanom neked.

Gregor Henry Könyvtáros, Kr. u. 1987

A törzs kifényezett tölgyfa botja izzani látszott a szállásház sűrű melegében. Gyönyörű volt. Claire tudta, hogy ha végigfuttatná rajta az ujjait, akkor nyírfa, tiszafa, galagonya és a többi északi szent fák egyvelegét érinthetné.  Hüvelykujja óvatosan siklott végig a bot tetején lévő borostyán bütykön.

A csarnok gyorsan reagált a párbaj kilátására. Claire és Hero nyilvánvalóan egyszerre fognak harcolni –, egy kettős párbajban. A szójáték miatt Claire a szemét forgatta, de ámulatba ejtette, hogy a csarnok milyen gyorsan átrendeződött felkészülve az alkalomra. Bjorn a terem túlsó végébe vitte őt. Az asztalokat eltolták, így egy keményen megtömött aréna nyílt a csarnok közepén. Claire megállt a ring szélénél. – A könyvtárosok nem harcosok vagy varázslók. Tényleg szükség van erre?

Bjorn megvonta a vállát, miközben kiválasztotta a saját botját.

– Legyen benned egy kis szórakoztatói véna, kislány. Lehet, hogy neked durva népségnek tűnünk, de értékeljük a jó előadást. Párbajoztál már korábban is ilyen módon, ugye?

– Az elődöm tanított meg rá. – Claire úgy bámulta a kezében tartott botot, mintha egy kígyó lenne. – De inkább... kikapcsolódás és elme edzés céljából, nem pedig a halálos kimenetelő harci előkészületként.

– Ó, én soha nem ölnélek meg, kislány. – Bjorn mosolyogva fordult meg. – Csak iszonyatosan megszégyenítenélek és zavarba hoználak eme sok jóképű viking férfi előtt.

– Nem nagy veszteség. Jobban szeretem, ha a partnereim kevésbé szőrösek.

– Mint ott a te csinos fiúcskád? – Bjorn Hero felé mutatott, aki háttal állt nekik. Hagyta, hogy Brevity a páncélja szíjaival babráljon. Megszabadult a kabátjától és a mellényétől a finom páncélzatért cserében, ami lazán lógott a mellkasán, és ugyanolyan bronzosan csillogott, mint a haja.

Claire visszafordult. – És azt is jobban szeretem, ha a partnereim valamivel kevésbé kitaláltak. Ő egy karakter. Egy könyv.

– Nekem elég valóságosnak tűnik. De hát az ízlések és pofonok, mindenkinek más.

Bjorn nem sietett elfordítani elismerő tekintetét. Claire-nek nem volt ideje egy kéjsóvár öreg mesemondó bolondozására. Megkereste a jegyzetfüzetet a táskájában, és elővette. Éppen elkezdte jegyzetelni, amikor Bjorn megköszörülte a torkát.

– Tilos könyvet bevinni a ringbe.

– Tessék? Én könyvtáros vagyok. Egy történetet kért, és én itt tartom a történeteimet. Viszem magammal a nevetséges botját, de megtartom a jegyzeteimet.

– Itt nem így működnek a történetek, kedvesem. Már nem a könyvtáradban vagy –, itt a szó a te hangod. És a hangod a meséd. – Bjorn vigyorgott. – Végül is a kimondott szó, a szájról szájra terjedő mese volt az első igazi könyvtár.

Szóbeli történetmesélés. Erre számítania kellett volna. Kínos volt, elavult és teljesen megbízhatatlan. Minden szempontból zűrzavaros, amit ő ki nem állhatott. Megbízhatatlan narrátorok, legtöbbjük mind az volt. Véleménye szerint oka volt annak, hogy az emberiség feltalálta az írott szót, és ez az ok a fejlődés volt.

Claire a fogát csikorgatta. – Ez egy laza és széleskörű értelmezés.

– Valóban? – Bjorn enyhén szembefordult a nővel. – Valamikor az emberek úgy jegyezték meg a könyveket, hogy csak élő szóban hallották őket, dalokat és mondákat, amelyekben benne volt az egész történelmük, hagyományokat, történeteket, túlélést. Az Arrernte ezt nevezte az Álmodozásuknak.

Bjorn értett a dolgához. Claire kénytelen volt emlékezni arra, hogy megjelenésének minden vadsága ellenére, egykoron egy volt könyvtáros volt. És hosszabb szolgálati idővel rendelkezett, mint ő. Átengedte a játszmapontot a javára. – Nem vagyok mesemondó.

– Akkor visszamehetsz a könyvtáradba. – Bjorn megvonta a vállát.

A tömeg egyre nőtt. Valaki szerzett egy harci kürtöt, és úgy bömböltette, hogy lassan fejfájást okozott. Claire dühösen a táskája tetejére dobta a könyvet.

– Kegyetlen vagy.

– Te pedig túlságosan is azokra a papírdarabokra hagyatkozol. Így kezdődött az egész, tudod. – Bjorn átnyújtott Claire-nek egy bögre sötét, habos folyadékot. Amikor a lány lehajtotta a fejét, enyhe tűz és csokoládéillatot érzett. – Idd meg.

Közelebb emelve fém és méz illat kúszott az orrába. – Mi ez?

– Költői mézsör – mondta Bjorn egy kicsit túlságosan is könnyedén.

Claire kutatni kezdett az elméjében a mítoszok után. Valhalla történeteiben semmi sem volt annyira egyszerű, mint a mézsör, és ez a hely még az eredeti mítoszokon túlmutatóan is túlzónak hatott. – Ez nem… Kvasir vére? – Az északiaknak volt egy legendájuk a költészet mézsöréről. Egy éles, mindentudóból és meggyilkolt istentől nyert vér. A nő undorodó pillantást vetett rá, mielőtt egy óvatos kortyot ivott volna belőle. Érezte, ahogy a mágia kezd beszivárogni a nyelvébe. Olyan íze volt, mint a keserű csokoládénak. – Ha jól emlékszem a mondákra, ebből egy üvegcsényi is elégséges.

– De akkor nincs mentséged arra, hogy igyál. – Bjorn lehajtotta az adagját egy szuszra, és megtörölte a szakállát. – Nincsenek könyvek, csak egy monda, egy bot és egy korty. Mire ennek vége lesz, északit faragok belőled, Könyvtáros.

– Csak próbálj meg nem a fejedre esni, amikor legyőzlek. – Claire kiitta a korsóját, és visszaadta neki. – Még szükségem van válaszokra.

Bjorn nevetése olyan meleg volt, mint az italuk, miközben a férfi bevezette őket az arénába.

◆ ◆ ◆

Bjorn otthagyta Claire-t és Hero-t a ring közepén és elment, hogy előkeresse Hero ellenfelét. Az asztalok és a lelátók már telve voltak a kíváncsi arcokkal. A közelgő műsoruk híre elterjedt, és Valhalla lakói mindig készen álltak a harcra. Az aréna pezsgett a kiömlött mézsörtől és a levegőben terjengő lusta vérszomjtól.

Claire végigfuttatta a tekintetét a tömegen, és a Pokol küldöttségét kereste, és rájuk is bukkant a ringhez legközelebb lévő asztalnál, amit elég könnyű volt kiszúrni Brevity tengerzöld színű haja által. Brevity felállt a padra, és lelkesen felemelte hüvelykujját Claire felé. Legalább egyikük magabiztos volt az esélyeiket illetően.

Claire lábujja mélyedést talált a hepehupás földben. Hero felé pillantott.

– Akkor eléggé felkészültél?

– Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy ne hozzam szégyenbe, börtönőr! – Hero hangja szárazan csengett. Álló helyzetében megmozdult, és nem fordította el a tekintetét onnan, ahová Bjorn eltűnt. – Inkább magaddal kellene foglalkoznod. Nem nézel ki harcos hajadon típusnak.

– A könyvtárosoknak megvan a maguk módja a versengésre. Bár elismerem… elég régen volt már. – Több, mint elég régen. Inkább az óta, amióta könyvtáros lett három évtizeddel ezelőtt.

Nem mintha lett volna kivel szócsatáznia. Brevity, múzsa lévén, nem volt túlzott érdeklődéssel a klasszikus irodalom iránt, mint a legtöbb ember, és a korábbi asszisztensei egyike sem jutott el olyan szintre a képzésben, hogy megfelelő párbaj ellenfél legyen. Claire eltunyult, és nem várta, hogy Bjorn emlékeztesse erre a tényre.

Eltaszította magától ezt a gondolatot, mielőtt még jobban megcincálhatta volna az idegeit, mint amennyire már megtette. – Meg kell kérdeznem, Hero. Miért?

Hero úgy tűnt, készen állt arra, hogy kikényszerítse belőle a kérdést – Miért jelentkezett önként? Miért kockáztatott? –, de végül a tekintete elsiklott a nő feje fölött, és megvonta a vállát. – Erre vagyok teremtve, nem igaz? Gondoltam, akár bele is egyezhetek, amíg még úgy tehetek, mintha megtiszteltél volna a választással. Különben is, nem te vagy az egyetlen, akinek oka van rá, hogy végigcsinálja ezt a vakmerő küldetést.

A szerzője. Még élt, és ha a Menny és a Pokol valóban úgy döntött, hogy háborút indítanak egymás ellen, akkor ő is belecsöppenne ebben a zűrzavarba. Claire gyorsan összerakta, de Hero egy, az utálat határát éppen hogy súroló mosollyal reagált. – Puszta önfenntartás.

– Önző hősiesség tehát. Nem is vártam mást – mondta Claire.

A föld remegni kezdett. Hero erősebben szorította meg a kardját, és ezt Claire észre is vette. A homályból egy fal lendült ki. Vagy valami, aminek falnak kellett volna lennie. Egy ember alakú fal. Nem, a férfiak nem nőttek ilyen magasra. Egy óriás. Uther.

Claire úgy becsülte, hogy simán akkora volt, mint náluk Walter. A vállai csupaszok voltak, és olyan szélesek, mint amilyen magas Claire volt. A harcos sebhelyes arcát hosszú, sárga szakáll ékesítette, csontokból és tollakból álló fonattal, ami a göcsörtös orr alatt helyezkedett el. Egyik sziklatömbszerű kezében egy faldöngető harci kalapácsot tartott. A fegyver sötétvörös kővel izzott.

Bjorn eltörpült mellette, és csak megveregetni tudta az óriás könyökét, mielőtt elváltak.

Hero nagyon mozdulatlanná vált mellette, és Claire felpillantott. Sápadt volt, és olyan rémület ült ki az arcára, mint egy libáéra, akiben éppen akkor tudatosul, hogy nemsokára vacsora lesz belőle.

Claire megköszörülte a torkát. – Nincs rajta sok páncél. – A harcos, valójában deréktól felfelé több harci festéket és tollat viselt, mint ruhát.

– Ó, az jó. Utálnék neki mosodai számlát csinálni, miközben meggondolatlanul elvérzek rajta.

– Arra gondoltam, ha elég gyors vagy, jó esélyed van rá.

– Nincs szükségem taktikai tanácsokra egy tudóstól, köszönöm szépen – csattant fel Hero, és inkább a ringben toporgó szörnyetegre nézett, mintsem rápillantson Claire-re.

– Rendben, légy bolond. A hősök ebben jók. – Claire a botjával odafordult, ahol Bjorn elfoglalta a helyét. – De én ma már egyszer összevarrtam az életedet. Bizonyítékul szolgál, hogy görcsöl a kezem, és nem szívesen tenném meg még egyszer. Szóval… csak ne halj meg.

Ha Hero válaszolt is volna valamit, nem hallotta, mert elvonult, hogy szembenézzen a saját próbatételével.

◆ ◆ ◆

A küzdőtér elég nagy volt ahhoz, hogy a párbajokat több méter válassza el egymástól, elég távol ahhoz, hogy ne söpörje el őt Uther grandiózus kardjának első lendülete.

Claire háttal állt Hero párbajának. Folyton mozognia kellett. Ez nem az a fajta párbaj volt, amire ő számított, amikor csak állsz és beszélsz, mint, amit a Könyvtárból ismert. De ahogy az ujjait a puha, bársonyos botjának markolatára szorította, komor bizonyosságra jutott. Bármi is legyen a végeredmény, ő addig nem hagyja el a birodalmat, amíg nem kapja meg a válaszokat, amelyeket keresett.

– Mivel a vendégeink vagytok – emelte fel a hangját Bjorn, hogy a nézőközönség minden tagja hallja. – Tietek lehet az első támadás.

– Nagyszerű. –  Claire hallotta Hero szarkazmustól csöpögő megjegyzését a háta mögött.

Egy mozgolódás és egy dübörgő lépés hallatszott, ahogy Hero megindította a támadást, és Claire nem tudta megállni, hogy ne forduljon meg, amikor a tömeg üvölteni kezdett. Hero egy tesztelő lendítéssel nyitott, előrevágott, és célba vette Uther védtelen oldalát. De az óriás könnyedén kitért előle, és félrecsapta Hero kardját, mintha csak egy szúnyog lett volna. Hero felnyögött és összekapta magát, de óvatosan megtartva a távolságot.

–  Nos, Könyvtáros? – Bjorn hangja magához térítette.

Nem kellett tovább aggódnia Hero harca miatt, ha azt akarta, hogy túlélje a sajátját. Egy könyvtárosok közötti párbaj a szavak párharca volt. Nem csak egy versből vagy más szövegből vett idézet kellett; hanem valami olyan, ami jelentéssel bírt a közönség számára. A jelentés volt az, aminek súly és értéke volt. Az ellenfél könyvtárosnak azonosítania kellett a szöveget, megértenie, hogy mit jelent a hallgatóság számára, majd átirányítani, hogy hatástalanítsa a támadást. Claire szorosabbra fogta a botot, és végiggondolta, hogy ki ül a közönségben. Ez Bjorn közönsége volt, nem az övé. Hátrányos helyzetbe kerülne. Eszébe jutott a lépcsőn történt találkozás a hollókkal. – A gyáva többször hal meg sír előtt, A bátor egyszer ízli a halált.

A hangja felcsendült, és érezte, ahogy a selymes borzongás átfut az ajkán, ahogy a varázslat hatalmába kerítette. Finom ezüstírás áramlott a levegőben, a szavak beleszövődtek egy izzó szalagba. Körülötte alakok foszlányai sejlettek fel, apró fénypontok, tündérek, finom hölgyek, udvari bolondok és tőrök, holdak és emberek alakjában. Suttogott, miközben élesen Bjorn arca felé repült, és a tömeg elismerően felmordult.

Az öregember felnyögött, és oldalra csapta a botját, elkapva a szavakat a levegőből. Az ezüst írás összegabalyodott és marta a fát, az indák ostorként süvítettek az arca felé. Csak egy szót mondott, és a szalag eltűnt a semmibe. – Shakespeare. – Bjorn felhorkant, ahogy megnevezte a szerzőt. – A Bárddal kezded, Könyvtáros? Kezdő lépés. Remélem, ennél többre vagy képes.

– Illőnek tűnt, tekintve a helyzetet. – Claire körözni kezdett, ahogy Bjorn megmozdult. A tömegből egyre nagyobb tumultus kerekedett. A szeme sarkából látta, ahogy Hero és Uther támadásokat indítottak meg egymással szemben. Claire kényszerítette magát, hogy az előtte álló feladatra koncentráljon.

– Sokkal jobb, ha úgy csinálsz jót, hogy senki nem tud róla semmit.

 Bjorn szavai aranyból és régi kő rúnákból, apró menetelő férfiakból és hópelyhekből álltak, mind élesek, ahogy Claire felé csattantak. Claire elméje megpördült a botjával együtt, és megtorpanva egy lépést tett hátrafelé, ahogy épphogy elkerülte, hogy a szavak vége el ne metssze.

– Tolsztoj. – A szavak eltűntek, és a lány elfojtott egy megkönnyebbült sóhajt, mielőtt újra oldalazni kezdett. Bjorn gyorsabb volt, mint amihez egy öregembertől várható volt, szavai túl csípősek voltak. Térre volt szüksége, hogy reagálni tudjon.

– Kijött a gyakorlatból, Könyvtáros? – Bjorn könnyed léptekkel körbejárta a ringet.

– A nap maga gyenge, amikor először felkel, és erőt és bátorságot gyűjt a nap előrehaladtával.

Ezúttal lejjebb célozta a szavakat, arra kényszerítve Bjornt, hogy eltáncoljon, nehogy a finom fátyolszövetű írás belegabalyodjon a csizmájába. – Dickens. Ő nem volt kortárs íród? Vagy az lett volna, ha írtál volna.

– Aljas húzás.

– Úgy tűnik, nem eléggé.  Az öregember összeszűkítette a szemét, mielőtt visszavágott volna. – Mindent tudott az irodalomról, kivéve azt, hogyan kell benne gyönyörűséget találni.

Claire a botja közepén kapta el az arany szavakat. Elkapta az idézetet, de a másodperc töredékéig túl sokáig tartott. Az arany írásnak sikerült elvágnia a karja hátulját, mielőtt eloszlathatta volna. – Joseph Heller – kapkodott a levegő után. A vér vékony csíkokban csordogált le a könyökéig.

Így ment ez, oda-vissza, csapásokat mértek egymásra a történelem írott szavait használva. Bjorn megtántorodott, amikor egy Austen kikerülte a védelmét és egy ütést mért a térdére. Claire azon kapta magát, hogy a földre hanyatlik ahhoz, hogy elkerüljön az Eliotot, amely a feje felé csapott. Amikor átgurult, hogy felálljon, vette észre először, hogy a ring másik oldalán vérfoltok vannak.

Hero dervisként mozdult, és csak annyi ideig merészkedett a nagyobbik férfi közelébe, míg pengéje élével célzott csapást nem mért Uther ágyékára. Lecsapott, majd ismét elugrott a visszacsapás útjából. Mindkét férfi véres volt, bár Hero fekete, irgalmatlan tintával vérzett. Mindketten ziháltak, Uther az oldalát fogta, míg Hero az egyik sérült csuklóját igyekezett távol tartani az ellenfelétől.

Claire mély levegőt vett, és ismét hosszú támadással vetette magát Bjorn irányába. – Légy férfi, vagy még a férfinál is több. Légy határozott a célodban és kemény, mint a kő. A jég nem abból áll, mint amiből a szívetek van, változékony és nem tud ellenszegülni neked, ha azt mondod, hogy ne tovább.

A pálya széléről harsány helyeslés hallatszott. – Melyik katona írta ezt? – hangzott egy kérdés a tömegből.

– Mary Shelley – mondta Bjorn vonakodva. Több bátorsággal, mint amennyit érzett, Claire meghajolt, és az összegyűlt tömeg felnevetett.

Bjorn megrázta a fejét. – A többi rozsda és csillagpor.

– Nabokov – mondta Claire morogva, miközben megpördült, és eloszlatott egy írások és meteorok menetelő sorát. – Istenem, oroszok.

Bjorn kuncogott, de nem vitatta az irodalommal kapcsolatos érzéseit. Claire tett még néhány lépést, hogy összeszedje magát. Ennek hamarosan véget kellett vetni. – A történetek közötti hézagokban éltünk.

– Atwood. – Bjorn egy Tolkien sorral vágott vissza, amit Claire hárított, de Bjorn hozzátette. – A katonád fáradtnak tűnik, Könyvtáros. Az ilyen ütések… nem sokáig bírja már.

Claire hagyta, hogy a tekintete Hero-ra tévedjen. Uthernek szerencséje volt. A nő lemaradt az ütésről, amitől Hero elterült, de a becsapódás biztos hatalmas lehetett. A férfi felállt a térdelő pozícióból, de erősen tartotta a kardját a jó kezével, egyik arcán tinta csorgott végig. Minden energiáját az előtte mozgó hegyre vetett pillantásba sűrítette.

Claire nagyot nyelt, és visszakényszerítette a figyelmét Bjorn-re. – A logika ugyan rendíthetetlen, de nem tud ellenállni annak, aki élni akar.

– Kafka. – Bjorn a botja legyintésével elhessegette, mielőtt Claire felé intézett egy sortüzet. – A gyenge ember akkor válik erőssé, ha semmije sincs, mert csak akkor érzi a kétségbeesés vad, őrült borzongását. Megcélozta Claire-t, de közben a ringben lévő másik két harcosra vigyorgott.

– Arthur. Conan. Doyle. – Claire összeszorította a fogait, keresve egy olyan mondatot, amivel letörölné azt az önelégült, vérszomjas vigyort a viking arcáról.

De ekkor Hero támadásba lendült. Feltápászkodott, és meglendült, karcsú bronz alakja megcsillant, ahogy a kardja Uther bordái felé irányult. Az óriás megfordult, gyorsan, túl gyorsan, és egy reccsenés visszhangzott az egész csarnokban, ahogy a pengék találkoztak, és mind a kard, mind a kardforgató hátra repült.

Hero nyögve terült el a földön. Fekete folyadék folyt a halántékán lévő vágásból, és a mozdulatai lassúak voltak. A kardja néhány méterrel arrébb állt meg. Hero fegyvertelenül összeszorított foggal vigyorgott, ahogy térdre tápászkodott, és Uther felé fordult. Az északi harcos lehajtotta a fejét, és hátrahúzta a karját, hogy a győztes csapást mérje le rá.

– A háború kegyetlenség, és senki sem tudja szelíddé tenni! – A szavak azelőtt hagyták el Claire száját, mielőtt elgondolkodhatott volna rajtuk. De nem Bjorn-re irányultak; a tekintete a másik harcra szegeződött. Ezüstös szavak repültek, éles vastag betűk fúródtak a szörnyű, sebhelyes arcába. Uther megtorpant lendület közben, és felüvöltött fájdalmában, amikor a kardja leesett, és az óriás a saját arcát karmolta.

Bjorn tátott szájjal bámult. Hero, becsületére legyen mondva, felismerte az ölébe pottyant lehetőséget. A kardjáért nyúlt, és egy bicegő ugrással megindult Uther felé, torkából morgás szakadt ki.

– Parker! Gilbert Parker! – kiáltotta Bjorn, és az ezüstös szavak, amelyek megsebezték Uther arcát, szertefoszlottak. De Hero gyorsabb volt. A széles kard mélyen a bordáiba fúródott, és Uther üvöltése fülhasogatóvá vált, majd teljesen elcsendesedett.

Az óriás férfi összerándult, és megmarkolta Hero vállát. De ez a szorítás kezdett lazulni, miközben visszazuhantak a földre. Hero vicsorogva megforgatta benne a pengét, és Claire-nek feltűnt, hogy a férfi vonásai gyönyörűek, most, hogy dühös volt, még inkább. Olyan tisztaság sugárzott a gyűlöletéből, amit felismert. Nem gondolta volna, hogy a könyvek képesek igazán gyűlölni.

– Okos. Nem becsületes, de okos. – Bjorn ünnepélyes volt, ahogy Claire visszafordult, hogy szembenézzen vele. Az öregember szemében sötét elismerés csillogott, de megszólalt mielőtt Claire kinyithatta volna a száját, hogy magyarázkodni kezdjen. – És a remény felbuzdult, mint egy zászló, törékenyen a szélben. A Halál volt az egyetlen szabadság.

Az arany szavak a levegőbe pördültek, és sűrűn, megállíthatatlanul kanyarogtak. A szavak ismeretlenek voltak, még akkor is, ha kiváltottak valamit, ami égette az agya peremét. De furcsák voltak, szédítő kavalkáddal kísérték az alakzatok, repülő madarak, katedrálisok és macskaköves utcák. Fehér sziklák és naplementék. Nem tudott védekezni. Sikerült két lépést hátrálnia, mielőtt az arany betűk a mellkasába csapódtak, és a földre taszították.

Egy vastag, zümmögő súly éhesen tekeredett a karja köré. Összeszorította a szemét, és várta a következő fájdalomhullámot, de az nem jelentkezett. Egy pillanat múlva Claire óvatosan kinyitotta az egyik szemét. A szavakat a szépen becsomagolták, mint egy ajándékot, és figyelmeztetően lüktettek a mellkasán, de nem vágtak a bőrébe, hacsak nem küzdött. Bjorn fölötte állt, sötét szemei a rosszallás és a szórakozás keverékével teltek meg. – Nincs válasz, Könyvtáros?

Claire vett egy apró lélegzetet –, többre nem volt képes az összefonódott szavak a mellkasát szorongatták. – Tanácstalan vagyok, Bjorn. Feladom. Ki a szerző?

– Claire Juniper Hadley – mondta Bjorn, és a tömeg felhördült.

14

CLAIRE

Fordította: Jane

Minden rosszul sült el. Gregor elment, én pedig még mindig itt vagyok.

De nem fogok bocsánatot kérni. Sem Istentől, sem az ördögtől, addig nem míg lelkek vannak itt ragadva, és hagyják, hogy elszáradjanak, mint a virágok, melyek a könyvek lapjai közé vannak préselve.

Andras azt mondja, majd belenövök a szerepbe. Gondolom, így is lesz. Ez az egyetlen út, amit rám hagytál.

Nem fogok bocsánatot kérni, de megbocsátani sem fogok.

Claire Juniper Hadley könyvtáros tanonc,

Kr. u.  1989

– Csaltál.

A szoba épp olyan kellemetlenül meleg volt, mint bármelyik másik helységben, és Claire ingerülten piszkálta a kötést a karján. Egy párnázott padon ült, és vonakodva kortyolgatta a teát, amelyet Bjorn főzött, hogy helyreállítsa az erejét, de, ami olyan erős volt, hogy még a holtakat is felébresztette. Ragaszkodott hozzá, hogy bekötözze a saját karját, így a gyógyítók felszabadultak és elláthatták Hero-t, akit gyorsan egy szomszédos szobába vittek a harc után.

– Magyarázd meg, kislány. Nevetni támadt kedvem. – Bjorn megdörzsölte zúzódásos térdét a kisasztal túloldaláról. A dolgozószobájában ültek. A falakat nem könyvek, hanem doboz sorok szegélyezték, kalaptartó dobozszerű tárolók, amelyekben tekercsek és fatáblák voltak mindenféle formában és méretben. A hátsó falat elfoglaló kandallóban tűz lobogott, és a dolgozószoba éppoly hangulatos volt, mint amilyen kaotikus.

Claire beleborzongott a gondolatba, hogy hogyan nézhet ki a Valhalla könyvtár, ha ez egy rendezett személyes gyűjteménynek felelt meg.

Újabb kortyot ivott a teából, és fintorgó arcot vágott. – Idéztél egy befejezetlen könyv szerzőjétől. Ez kifejezetten ellenkezik a párbaj szabályaival. És ami még rosszabb, engem idéztél. Ez nem csak csalás – ez aljasság.

Bjorn felvonta a szemöldökét. – És ez aljasabb vagy kevésbé aljas ahhoz képest, hogy te a szavaidat egy csatán kívülire irányítottad?

– Uther éppen meg akarta ölni a karakteremet. Ő minden bizonnyal harcosnak számít.

– Nem a te ellenfeled.

– De majdnem. – Claire fintorogva és bosszúsan az asztallapra csapta a bögrét. – Lehet, hogy elszakadt a könyvétől, és egészen biztosan egy púp a hátamon, de Hero attól még hozzám tartózik.

– Nos, te és a fiúkád biztosan helyre tettétek Uthert ebben a kérdésben.

Claire-nek eszébe jutott az öszvér, amit Uther holttestének elszállításához kellett behozniuk az aréna valamelyik szegletéből, és tekintetét azonnal az asztalra szegezte.

– Igen, nos. Elnézést a bajnokod miatt.

– Nem kell. – Bjorn egy légies kézmozdulatot tett. – Holnapra már kutya baja sem lesz.

– Tessék?

– A harcosok túlvilágában vagyunk, Könyvtáros. – Bjorn hátradőlt, és a székéből hosszú nyikorgás hallatszott, miközben vigyorgott. – Aki ma elesik a csatában, az holnap frissen ébred, mint a tavasz. Soha többé nem fogja az Özvegyveszedelmet forgatni, már bebizonyosodott, hogy méltatlan rá. De folytatni fogja. Szeretjük a jó csatákat és a Valhalla gondoskodik a sajátjairól.

– Nos, ez… nagyon kézenfekvő – mondta Claire. – Mondd csak, vajon Hero számára is ugyanez a sors vár, ha elesett volna?

Bjorn felvonta a szemöldökét, elgondolkodva. – Nem a csarnokok harcosaként halt meg, szóval… á, valószínűleg nem.

– Akkor még jó, hogy csaltam.

– Akkor igen – engedett Bjorn. – Egészen addig, elég jól viselkedtél ahhoz, hogy átmenj a próbán. A csarnok befogad téged.

Claire egy pillanatra elhallgatott, mielőtt megszólalt. – A könyv, amit idéztél. Hogyan… Úgy értem, olvastad…

– Én voltam a Befejezetlen Részleg Könyvtárosa, mielőtt a nagyapád még csak gondolat sem volt a szülei szemében. – Bjorn ajka felfele görbült, miközben az asztal szélével játszadozott, durva hüvelykujját előre-hátra futtatva rajta. – Elég időm volt ahhoz, hogy rengeteg könyvvel megismerkedjek. Beleértve a tiédet is.

– A könyveim már a születésem előtt is ott voltak… – Egy furcsa érzés kavargott Claire gyomrában, és az elméje nem tudott megállapodni a megfelelő kérdésen a sok száz közül, amelyek egyre másra bukkant fel a semmiből. Ő irányította a Könyvtárat már harminc éve, és még mindig egyfajta ködös és változékony lehetetlenségnek tűnt. Egy történet halhatatlanabb volt, mint a mesélője. Az idő nem számított, csak a potenciál. Claire mindkettőt elbukta. Felnézett, Bjorn figyelmesen tanulmányozta őt. – Olvashatóak voltak?

– Shakespeare-nek nem nevezném őket, de elfogadhatóak voltak, igen – mondta Bjorn. – Egész szép gyűjteményed van.

– Hát… nem mintha ez most számítana. – Claire lesütötte a szemét, és hirtelen ürügyet keresett, hogy felálljon. A tűzet meg kellett piszkálni; felelőtlen lenne hagyni, hogy a lángok kialudjanak.

Bjorn követte a kandallóhoz, és megdörzsölte fájós karját, mielőtt ránézett volna. – Természetesen hallottam, hogy mi történt.

A tűz megrándult a rács mögött. Claire azon kapta magát, hogy a lélegzete elakadt a torkában, mielőtt újra ki tudta volna engedni. – Százféle történet keringett arról, hogy milyen gyalázatos módon avanzsáltam könyvtárossá, Bjorn. Ennél pontosabbnak kell lenned.

– A pletyka, ami a történettel ellentétes. Az, amelyik azt állítja, hogy Gregor nem visszavonult a nagyobb jutalom érdekében. A pletyka, amely szerint megtámadták. Megtámadta valami, aminek hatalmában állt semmisé tenni egy emberi lelket. A mentorod… szokatlan körülmények között tűnt el, mondhatnánk – mondta Bjorn nyugodtan, mintha a tegnap esti vacsorát mesélné el. – És a támadót soha nem találták meg, természetesen, így a nyugdíjas vonal volt az, amit bevetettek. Hagyta, hogy te vedd át a helyét, csupán túl korán, legalábbis a népek szerint.

– Ez az egyik fantáziadúsabb. Hallottad azt, amikor én eladtam a lelkem az előléptetésért, meztelenül táncoltam Cerberusszal? Nem törődve azzal a ténnyel, hogy hogyan adtam volna el a lelkem, amikor már a Pokolban voltam, de… – Claire elhallgatott, mivel Bjorn nem értette a viccet. Fáradtan megvonta a vállát. – Gregor… Több volt, mint egy mentor. A barátom volt, és én soha nem kívántam volna neki rosszat.

Ez bizonyos szempontból igaz volt, gondolta Claire óvatosan. Bjorn egy pillanatig hallgatott, mintha csak tesztelné e kijelentés éleit. Aztán egy nyögéssel megfordult. – Á! Hol van az eszem? Már biztosan mindenki a lakomán van. Hero is, ha a gyógyítók elvégezték a dolgukat.

– Lakoma… – Claire hangja tompán csengett. – Bjorn, nem tűrhetek el még egy halogató taktikát…

– Lakoma az angyali vendégeink számára.

– Angyalok? – Claire szeme riadtan tágra nyílt. – Itt? De hogyan…

– Nem sokkal utánatok érkeztek. És a faji mivoltuk miatt a csarnok már harcosként tekint rájuk. Üdvözölve lették, és úgy vélem, hogy még az utolsó harcot is elcsípték. – Bjornnek elkerekedett a szeme, miközben Claire elkezdett fel-alá járkálni. – Gondolom, tudod, miért vannak itt.

Claire a kezét tördelte, és közben összerezzent, ahogy a kötéshez ért.

– Azt mondtad, hogy többen vannak?

– Ketten. Egy félelmetes lány egészen fehérben és egy szürke ruhás férfi, aki túl sokat ráncolta a szemöldökét. – Bjorn szünetet tartott. – Nem tartozom hozzájuk és nem is ismerem őket, de igazán rátermett párosnak tűntek.

– Rátermett és problémás. Azonnal indulnunk kell – mondta Claire motyogva. – Tudod, miért vannak itt?

– Lássuk csak. A pokol könyvtárosa és két vadászangyal meglátogat egy egyszerű mesemondót ugyanazon a napon, miközben idegesen és feszülten katasztrófáról zagyvál. – Bjorn felhorkantott. – Még egy ostoba vén Vikingnek is fel kell fognia a dolgot.

Bjorn feltartotta a kezét, amikor Claire kinyitotta a száját. – Nyugi, kislány. Hűséges vagyok a Könyvtárhoz, de azért figyelj. Még ha most válaszolnék is a kérdéseidre, a legrosszabb, amit tehetnél, hogy kitörsz innen, és elviharzol, miközben az angyalok figyelik a kaput. Gyorsabban rád szállnának, mint a holló. Lakomázz. Pihenj egy kicsit. Megadom a válaszokat, amiket keresel, és reggel kisurranhatsz, amikor a birodalom fele még mindig alszik az italozástól.

Claire szája lassan becsukódott. – Az angyalok egyáltalán isznak?

Bjorn kuncogott, és karon ragadta a lányt. – Valhallában minden harcos iszik. Gyere! Bebizonyítom.

◆ ◆ ◆

Valóban minden harcos ivott Valhallában. Az arénát megszállták, további hosszú asztalokkal és padokkal kibővülve, hogy elférjenek a mulatozók, akik már több italon is túl voltak. Claire alig tudott mozogni a hátakra szíjazott pengék és fejszék elől ne kellett volna kitérnie.

Valhalla polgárai nem hittek abban, hogy a fegyvereiket az ajtónál kell hagyniuk, még egy lakoma alkalmával sem. Igazság szerint Claire őrjítőnek találta a káoszt, a jókedvet, a felhördülést, a dübörgő és szenvedélyes hangulatot, amely hullámként hömpölygött az összepréselt testek felett. Sosem szerette a tömeget. A tömegben káosz uralkodott; a nem voltak kiszámítható, sem megbízható. Miután több mint harminc évet töltött a csöndben, nyugalomban a Könyvtárban, ahol csak a Pokol patrónusainak surranásával és a visszahúzódó könyvekkel volt dolga, Claire a Valhalla ünnepségének csörtető zaját felfoghatatlannak találta. Fájt tőle a feje és sajogtak az ízületei. Nagy kegyelmesen, Bjorn a társai által felállított asztalhoz vezette, mielőtt még elillant, miközben a megfelelő italról és éneklésről motyogott.

– Ó, kóstold meg a kis kékeket! – Brevity lefoglalta magát a távollétében. Egy halom apró sütemény és finom csavart húsok, sokkal díszesebbek, mint amilyet Claire kinézett a vikingekből, voltak kirakva az asztal közepére. Elmosolyodott. Bízni lehetett Brevityben, hogy megtalálja az édességeket bármilyen partin.

Claire hagyta, hogy Brevity egy bögre valami lötyögő és habzó italt adjon a kezébe. Hero még mindig nem volt jelen, de a segédjének sikerült rábeszélnie Leto-t és Andrast, hogy belekortyoljanak az italukba. Az üres bögrékből ítélve és az irányukba küldött szakállas vigyorokból, Brevity azzal tölthette az idejét, hogy összemelegedett a szomszédos asztaloknál ülő harcosokkal. Kiváló munka. Nem árthatott, ha megnyerték Valhalla lakóinak jóindulatát.

– Remekül csináltad, főnök – mondta Brevity.

– Ha te mondod. – Claire továbbra is Bjornre szegezte a tekintetét, és abban a pillanatban letette a bögrét, amikor a férfi eltűnt a tömegben. – Itt vannak az angyalok.

Andras fuldokolni kezdett az italától, sörcseppek pöttyözték a szakállát, ahogy tekintete ide-oda cikázott.

– Máris?

– Úgy tűnik. – Claire olyan gyorsan mesélte el Bjorn híreit, ahogy csak tudta. Leto, aki aznap már egyszer összefutott egy angyallal, pánikolni kezdett, savas verejték képződött a halántékán, és sisteregve lecsúszott a gallérjáig. Őszintén szólva, Claire nem tudta hibáztatni érte. Brevity megpördült a helyén, hogy végigpásztázza a tömeget, és a gesztusát azzal fedezte, hogy újabb kört rendelt a mellettük lévő asztalnál ülő féktelen társaságnak.

– Biztos vagy benne, hogy nem tudják követni a fecnit a túlvilágra? – kérdezte Claire Andrast.

– Egyáltalán nem. Ez a Pokol egy darabja. Általános démoni tevékenységeket észlelnek, ha a környéken vannak, de nem birodalmakon átívelő tevékenységet. Biztos, hogy bárhol keresni fognak, ahol valószínűleg segítséget kérnénk.

– Ami azt jelenti, hogy sejtésük van arról, hogy mennyire fontos. Briliáns.

– Ha ez így van, akkor el kell mennünk, kölyök. Inkább előbb, mint később. – Claire pillantása láttán Andras összeráncolta a szemöldökét. – Biztosan nem maradunk itt, amíg angyalok vannak a nyomunkba.

– Természetesen nem – mondta Claire. – Bjorn bízhat a Valhalla vendégszeretet szabályaiban, de én nem. Csak óvatosan kell majd megkerülnünk őket. Látod már őket, Brev?

– Csak egyet, asszonyom. Magas hölgy a bejáratnál, fénylő és ijesztő kinézetű. Nem hiszem, hogy a vikingek sokat törődnek vele.

Claire éppen csak annyira emelkedett fel a padról, hogy megpillanthasson egy sápadt, sétáló viharfelhőnek tűnő alakot, aki mintha a tömeg feje fölött lebegett volna. A tömeg, az egyre lármásabb hangnem ellenére igyekezett mindent megtenni, hogy elkerüljön a nő általános közelségéből. – Hát, nem sokat tesz azért, hogy elrejtse magát.

– A Mennyország sosem volt túlságosan oda az álcázásért – mondta Andras egy kissé túlságosan is nagy démoni büszkeséggel.

– Akkor ez lesz a mi kiutunk.

Claire az italának habjával játszadozott, próbált kidolgozni egy tervet, ami egyensúlyt teremthet a céljaik elérése és a sértetlen bőrrel való kijutás között. – Brev, Leto, menjetek, és hozzátok ki Hero-t a gyógyítóktól, feltéve, hogy nem szökött el, és avassátok be. Aztán keressétek meg Bjorn-t, és tereljétek be az irodájába, de úgy, hogy egyedül legyen. Nem érdekel, ha a szakállánál fogva kell megkötöznötök –, ma este válaszokat kapunk. Ott találkozunk.

Brevity máris felpattant a padról. – A mentőakció és a vikingrablás jó bulinak tűnik. Mit fogsz csinálni?

– Megkeresem a másik angyalunkat.

Leto félúton megállt. – Elnézést a javaslatomért, de nem akarsz várni, hogy magaddal vidd Hero-t? Legutóbb az az angyal eléggé… dühös volt. És erőszakos.

– Biztos vagyok benne, hogy Hero örülni fog, hogy megint életveszélynek tennéd ki – viccelődött Andras.

Claire emlékezett a villámcsapásra és az ózonszagra, amit a Ramiel-lel való első találkozásukkor érzett. A pont, ahol a penge megpihent a mellkasán megfeszült egy kicsit, de elhessegette, és megrázta a fejét. Elég kockázatnak tette ki a könyvet egy napra. – Nem, nem lesz semmi bajom. Mindannyian vendégek vagyunk Valhallában, igaz? Csak beszélgetni szeretnék.

– Akkor elmegyek veled – mondta Andras.

Claire a homlokát ráncolva nézett az öreg démonra. – Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet. Úgy tűnt, hogy még Leto közelében is szőrszálhasogató volt, és ő emberi formában volt akkor.

– Tényleg nem szereti a démonokat – erősítette meg Leto.

– Te magad mondtad: Valhallában biztonságban vagyunk. – Számító pillantás villant fel Andras vörös-arany szemében. – Ne aggódj miattam. Én már elégszer elbántam a Mennyország kártevőivel. És ez, Ramiel? Ő még csak nem is a Rend tagja –, egy bukott angyal. Látni akarom, hogy egy ilyen miért üldöz minket, és hogyan kerültek a kódex lapjai a birtokukba ennyi idő után. Talán ki tudok deríteni valamit abból, amit mond.

Nagyjából ugyanez volt az oka annak, hogy Claire maga is vállalta a kockázatot, ezért nem látott semmi kivetnivalót benne. – Még mindig nem tartom jó ötletnek.

– Akkor még jó, hogy nem tartozom a tanoncaid közé. Megyek én is. – Andras mosolya lágy volt, de Claire tudta, mikor a démon elhatározta magát.

– Makacs.

– Követelmény, ha emberekkel van dolgod.

– Úgy tűnik.

Andras démonhoz illően érdeklődött a rend és az igazságosság iránt, tehát abszolút magasról tett rá. Claire most először tűnődött el azon, hogy pontosan mi is lehet a valódi motivációja, hogy erre az útra terelte őt, nem is beszélve arról, hogy ő maga is eljött velük. Andras ugyanolyan könnyen adhatott volna tanácsot az Arkán Szárnyból; sőt a színfalak mögött maradni, titokzatosan és visszahúzódva, volt Andras kedvence. Egy taktika, amit Claire-nek is megpróbált átadni, de ő mindig is jobban szerette a saját útját járni és a saját munkáját végezni.

Bízott Andrasban, annak ellenére, hogy démon volt. Megvédte őt, tanította, gondoskodott róla. Nem ragaszkodott volna a Könyvtárhoz, ha a férfi nem lépett volna közbe és nem mutatta volna meg az utat harminc évvel ezelőtt. Mindentől függetlenül, bízott benne, de nem tett úgy, mintha értené őt.

Talán ha szembesíti az angyallal, akkor többet szedhet ki belőle, mint csak a könyvvel kapcsolatos nyomokat. Kikényszerített magából egy mosolyt. – Rendben, de én vezetem a beszélgetést.

A sörökhöz alig nyúltak hozzá, aztán a csoport feloszlott az asztaltól. Claire Andrassal hátrafelé iramodott, míg Brevity süteményeket dugdosott a zsebébe és hangos italmeghívásokba és vállveregetésbe kezdett, hogy fedezze a távozásukat.